A Szakács vendégház 15 személy részére tud  biztosítani egész- vagy félpanziós ellátást (2 szoba × 2 ágy + 1szoba × 3 ágy +1szoba × 4 ágy = 11 ágy + 1 tetőtéri szoba 4 ággyal, összesen 15). Ez igény szerint pótágyakkal bővíthető, 20 személyig. Igény szerint, 10-16 személyes gyerek és ifjúsági táborok, csoportos előadások, hétvégi tréningek részvevőinek ellátását is biztosítjuk.

Az ételek az  erdélyi konyha változatos ízeivel ismertetik meg, amely a keleti és nyugati kultúra találkozási pontján, és ennek egymásra hatásaként alakult ki. Az ételeket nem hivatásos szakember készíti, hanem maga a háziasszony, mint otthon a családban.

Igény szerint rendezünk: kürtőskalács sütést, táncházat, kinti hússütést, tábortüzet, esztenalátogatást lovas szekérrel valamint részt lehet venni a fejésen, sajtkészítésen, el lehet látogatni hagyományos paraszti gazdaságokba, télen pedig lovas szánnal szánkózni.

Programok

Árkoson érdemes megnézni az 1600-as években épült erődtemplomot, és annak egyik bástyájában kialakított néprajzi múzeumot, amelynek  nagyon gazdag az anyaga. A település másik érdekessége az 1800-as években épült neobarokk Szentkereszty-kastély és a szépen rendbetartott park. Az épület az 1980-as években Ceauşescunak volt berendezve, mint vadászkastély. Ma ugyanaz a berendezés, de jelenleg kulturális központként működik, időszakosan koncerteket és kiállításokat szerveznek, munkanapokon látogatható.

A sportot kedvelőknek: helyben lehet teniszezni, kuglizni, lehet horgászni a szomszéd település pisztrángos taván vagy az Olton. Lehet lovagolni a Szentgyörgy melleti lovas farmon, vagy éppen hintóval kocsikázni. Télen szánkázni, lovas szánnal menni vagy síelni.

A természetkedvelők: ismerkedhetnek a Kárpátkanyar változatos növény- és állatvilágával, a település fölötti erdőben, a kijelölt turista ösvényeken gyalogtúrázva. Lehet gyógynövényt, erdei gyümölcsöt gyűjteni, vagy, ha az időjárás engedi, gombászni. Lovas szekérrel el lehet menni az esztenára (juhnyáj nyári szálláshelye) és részt venni az esti fejésen és sajtkészítésen. Hagyományos paraszti gazdaságba lehet látogatni.
Háromszéket még az ezer borvíz (ásványvíz) hazájának is nevezik, úton-útfélen találkozhatnak különböző ásványi sókban gazdag, gyógyhatású forrásokkal, és gázos gőzölgőkkel (mofetták).

A történelmet kedvelők: Háromszék valóban Sepsi, Kézdi, Kovászna és Erdővidéket jelenti, ahol minden településhez a magyar történelem nevezetes eseménye vagy személyisége kötődik, és sok nevezetes épület, kúria, udvarház található, ezzel ismerkedhetnek.
A megye híres szülöttei: Dózsa György, Bod Péter, Mikes Kelemen, Baróti Szabó Dávid, Körösi Csoma Sándor, Bölöni Farkas Sándor, Gábor Áron, Barabás Miklós, Gyárfás Jenő, Kriza János, Benedek Elek,  Mikó Imre, akiknek emlékháza fölkereshető.

Fontos látnivalók:  Szentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeum, melynek épületét Kós Károly tervezte, a református erődtemplom, Gyárfás Jenő képtár. Kézdivásárhelyen a céhtörténeti múzeum és a népviseletbe öltöztetett baba gyűjtemény.

Természeti ritkaságok: a rétyi nyír, a vargyasi barlang és szurdok völgy, a Szent Anna tó és a tőzeg láp, a torjai kénes barlang, a kovásznai pokolsár, ezek mind itt a közelben vannak.

Kirándulást, csillagtúrák kedvelőknek: Árkosról a Szakács háztól, egy napos kirándulással elérhető, egész Erdély majdnem minden nevezetes helye:

  • Békási szoros és a Gyilkos-tó: 150 km
  • Csángó vidék, Gyimes: 100 km
  • Sóvidék (Korond, Parajd, Szováta): 140 km
  • Csíkszereda és a csíksomlyói kegytemplom, Hargita, Udvarhely, Farkaslaka: 120 km
  • Ilyefalvi, Prázsmári és Szászhermányi erődtemplomok, Brassó középkori főtere, Barcarozsnyó paraszt vára, a tölcsvári szoros és a Bran kastély (Drakula kastélya): 55 km
  • Segesvár, és az egész szász vidék: 150 km
  • fogarasi havasokban a Bâlea gleccsertó 1700m magasan: 150 km
  • Déli Kárpátokban a predeáli hágón át Buşteni-nél,  felvonóval föl lehet menni az Omul csúcsra (2000 m): 135 km
  • Szinaján a román királyi kastély lehet megnézni: 150 km
Szakács Vendégház
527166 Árkos, Fő út 456. szám
Kovászna megye, Románia

telefon: +40 267 373 594
gsm: +40 749 481 362

e-mail:
© Copyright szakacsvendeghaz.ro, 2007. Webdesign: